06-1-227-7076
06-20-933-9821 | 06-70-771-5761
1222 Budapest, Borkő utca 7/a.
info@kamanautoszerviz.hu
Kámán autószervíz

Rólunk

Rólunk

Az autójavítót édesapám alapította 1991-ben. Kezdetben egyéni vállalkozásként működött a szerviz, 1996-ban pedig megalakult a KÁMÁN-BUDAFOK AUTÓJAVÍTÓ Kft. Kis műhelyben kezdtünk dolgozni, majd 2000-ben új telephelyre költöztünk. Dióhéjban rólunk: szerelőcsarnok, vizsgasor és az ehhez kapcsolódó technikai felszereltség, interaktív ügyintézési rendszer, illetve iroda kapott helyet a XXII. kerület, Borkő utca 7-es szám alatt. 2008-ban vettem át nőként a cég irányítását. A megszokott csapat maradt és férfi-női erőinket egyesítve végezzük tovább feladatainkat!

Amit még érdemes tudni rólunk, hogy autójavítással kapcsolatos szolgáltatásaink bővültek. 2014-től személygépkocsik és kisteherautók gumiszerelésével is foglalkozunk. A műszaki vizsgáztatás rendszere a cég fennállása óta jelentősen átalakult. A vizsgáztatás jogszabályáról bővebben itt olvashat. A rendszert bővítettük és modernizáltuk, így változatlanul végzünk személygépkocsi, kisteherautó, motor, gázüzemű autó és utánfutó és lakókocsi vizsgáztatást is.

A Budafoki (XXII. kerület) telephely könnyű megközelíthetősége, tágas, zárt parkolója, és 400 m2-es szerelőcsarnoka lehetővé teszi, hogy munkánkat és szolgáltatásainkat megfelelő környezetben tudjuk végezni illetve, hogy ügyfeleink kényelmesen, nehézségek nélkül tudják intézni az autójavítást, gumiszerelést, műszaki vizsgáztatást, eredetiségvizsgálatot és egyéb műszaki ügyek intézését.

A vizsgálatot a 35/ 2000(XI. 30) BM rendelet alapján végezzük.
Eredetiségvizsgálat minden esetben szükséges friss autóvásárlás esetén. Az átvizsgálás egy órát vesz igénybe. Ellenőrizzük a karosszériát, a festékréteg vastagságot, a gépjármű azonosítókat, illetve az általános állapotát a gépkocsinak.

Legyen szó vonóhorog felszereléséről, kemény kuplungról, kiégett izzó cseréről, kipufogó karbantartásról, a meghajtó szíjak működésének ellenőrzéséről vagy olajcseréről, ránk számíthat!

A műszaki vizsga megkezdése előtt, a gépjárművét átvizsgálják és ha a gépjármű állapota nem megfelelő műszaki vizsgára, ezt személyesen vagy telefonon egyeztetjük Önökkel és a szükséges javítások után pedig elvégezzük a műszaki vizsgáztatást. Keressen fel minket bizalommal!

Tél közeledtével, amikor már a napi átlag hőmérséklet 7 fok körüli, ajánlott a nyári gumiabroncsokat télire cserélni. A nyári gumik szerkezete nem biztosít megfelelő tapadást a hideg hónapokban, ezért vezetésbiztonsági szempontból javasolt télire cserélni.